top of page


Magyar szakmai siker: első európai perinatális központként csatlakozott a Budai Perinatális Központ a világ egyik legjelentősebb szülészeti minőségfejlesztési kezdeményezéséhez
Magyar szakmai siker: első európai perinatális központként csatlakozott a Budai Perinatális Központ a világ egyik legjelentősebb szülészeti minőségfejlesztési kezdeményezéséhez

BPK Csapat
4 nappal ezelőtt


Alma baba születéstörténete
9 bent – 9 kinn – Alma baba születéstörténete Almacska elmúlt 9 hónapos, nagy fejezet zárul és kezdődik az életünkben - így szeretném veletek megosztani ebből a távlatbol a szülés-születés és az erre való készülődéssel kapcsolatos történetünk. Kilenc hónapja ilyenkor már egy prosztaglandint kaptam, tudtam, hogy nekünk már segítség kell. A szülésfelkészítőnk utolsó napján volt arról szó, hogy mi lehet, ha kórházba kerülünk, így már nem féltem. Eredetileg Balin akartunk szülni

BPK Csapat
júl. 6.


Kende, Roli és Lola szüléstörténete
Szeretném szívből megköszönni mindazt a törődést, támogatást és szeretetet, amit a várandósságom és Kende születése során kaptunk tőletek.

BPK Csapat
jún. 17.


Orsiék gyógyító története
Épp egy éve, hogy második lányom, Rozi megszületett. Ugyan sajnos nem tudott nálatok lezajlani a vajúdás, de egy, számomra, s a családunk számára ennél is kiemeltebb dologhoz segítettek hozzá: még mindig szoptatom a babám!

BPK Csapat
ápr. 24.




Éves statisztikánk 2025
2025-ben 129 család választotta a BPK csapatát a várandósság és szülés kísérésére.
Közülük 93 család vajúdott a BPK-ban.

BPK Csapat
jan. 20.


"A háznak az egyik alapvető fókusza az, hogy a családot egy olyan módon készítse fel a szülésre-születésre, hogy azt érezzék a kompetencia az ő bennük van!"
Egyik szakmai alapítónk és vezetőnk, Szelényi Nóra, pszichológus, perinatális szaktanácsadó és anya-magzat kapcsolatanalitikus a Nagy Belépő 2. évadának első adásában beszélgetett Orvos-Tóth Noémivel és Dr. Varga Katalinnal. A beszélgetésből kiderül honnan indul a Budai Perinatális Központ megszületése és mi a fő ideája, amit szeretnénk a hozzánk fordulónak átadni - hogyan támogatjuk a test és lélek egyensúlyát a szakmai háttér támogatásával a perinatális időszak során.

BPK Csapat
jan. 16.


"Motivációm segíteni megszületni a kisbabáknak és visszaadni a méltóságát a folyamatnak"
Dr. Guttman Orsolya szülész-nőgyógyász szakmai alapító tagunk a Nagy Belépő második részének vendége volt. Orvos-Tóth Noémivel és Prof. Dr. Varga Katalinnal beszélgetett arról, mi motiválta arra, hogy az orvosi pályát és benne a szülészetet válassza, hogyan jött létre a BPK, és mikor már hátradőlhetne, elkezdi a bábaképzést…

BPK Csapat
2025. okt. 6.


Dóri, Gergő és Bence szüléstörténete
Szeretném megköszönni, hogy vagytok. 09.09-én született nálatok második gyermekünk, Gabi, Csenge és Mirtill segítségével, akikre életem végéig nagy hálával és szeretettel fogok gondolni, mentorbábám, Évi mellett. Bárcsak többen ismernének titeket, bábákat, és úgy általánosságban a bábai hivatást.

BPK Csapat
2025. szept. 25.


Dr. Gutmann Orsolya a Tények+ riportban
Hogyan történik a vízben szülés a szülő medencénkben? Miként használható a három lábú francia szülőszékünk? A TV2 Tények+ adásában az ott...

BPK Csapat
2024. máj. 16.


Cikluskövetésről beszélgettünk
Dr. Fésüs Viktória, FEMM-protokollokban jártas nőgyógyászunk beszélgetett cikluszavarról. Kiemelten beszélt az életszakasz...

BPK Csapat
2024. márc. 25.


BPK a Qubit-en
Szüléshez, szülésélményhez kapcsolódó cikk jelent meg a Qubit-en, minket is említenek, köszönjük :) Idézzük is a cikk egyik bekezdését: "A dúla és a szülésznő is azt mondja tehát, hogy a szülésre sor kerülhetne otthon, a szülőotthonban vagy a kórházban is, és a kockázatmentes szüléseknél elég, ha az orvos csak támogatóként van jelen. A műszeres beavatkozások száma nagy mértékben függ attól is, hogy a nők milyen félelmekkel érkeznek meg a helyzetbe. A kételyek eloszlatásában s

BPK Csapat
2023. dec. 21.


Az élet hangjai
A jóféle szülés egyik jellemzője a szabad hangadás. Esetenként a kívülállónak váratlan, furcsa, meghökkentő a szabadon szülés áramló...

BPK Csapat
2023. máj. 18.


BCG oltás beadása a BPK-ban
Örömmel és büszkén adjuk hírül, hogy új szolgáltatással bővül a kínálatunk. Megkaptuk az engedélyt az újszülöttek BCG oltásának...

BPK Csapat
2022. nov. 30.


Hogy a szülés a miénk legyen - BPK a Nők Lapjában
Eljött hozzánk a Nők Lapja és belekóstolt egy napunkba, a szemléletünkbe, a víziónkba. Köszönjük a látogatást! A 47. számban, ami ezen a héten jelent meg, elolvashatjátok a cikket.

BPK Csapat
2022. nov. 25.


A Forbes Magazin járt nálunk
Jó, amikor egy újságíróval beszélgetve összefoglalhatjuk, miért kezdtük el a Központot, hogyan működünk és mely alapelvek mentén.. A cikk itt olvasható el.

BPK Csapat
2022. szept. 27.
bottom of page
