Orsiék gyógyító története

Ma is kaptunk ezt a csodálatos történetet: köszönjük! Most változtatás nélkül mutatjuk meg Nektek:

Kedves BPK Csapat!

Bejelentkezem :)

Épp egy éve, hogy második lányom, Rozi megszületett. Ugyan sajnos nem tudott nálatok lezajlani a vajúdás, de egy, számomra, s a családunk számára ennél is kiemeltebb dologhoz segítettek hozzá: még mindig szoptatom a babám!

Többen tudjátok, hogy nálunk ez már-már negatív identitás, végtelen fájdalommal és szomorúsággal: mi nem tudunk szoptatni, nekünk nincs tejünk.

Már a nagymamám sem tudott, pedig neki ikrei voltak es nagyon szeretett volna szoptatni… Emlékszem, milyen fájdalommal a hangjában mesélte mindezt.

Aztán anyukám, akinek ugyan eleinte bőven volt teje, de hamar elapadt neki. S aki élete legcsodásabb élményeként mesélte mindig a szoptatást azzal a szomorúsággal, hogy milyen hamar véget ért. Nővérem, aki hiába hívott laktációs tanácsadót, nem volt sikeres a szoptatás egyik gyerekével sem.

S végül én, akinek az első gyerekemmel be sem indult a tejem, a babám csak nyammogott a cicimen, bármit csináltam, és csak fejtem, fejtem, fejtem... A laktációs tanácsadó teljesen inkompetens volt, azt mondta, látva vergődésemet, hogy "nem mindenkinek való a szoptatás" 4 hónapig így is kitartottam, s végul Patri "oldozott fel"; a végkimerülés határán. Patri így is hitt abban, hogy ez nekem is mehetett volna, ha megfelelő támogatást kapok, s hogy ez nem jelenti

azt, hogy rossz anya lennék, aki nem tud egészséges kötődést kialakítani a babájával. Ez nagyon sokat jelentett nekem, hogy levette rólam a megszégyenülés terhét.

Két év múlva várandós lettem Rozival. Bábai gondozást kaptunk nálatok. Éva rákérdezett, hogy na akkor ezzel mi újság és egy teljes órán át zokogtam neki és Móninak, nem, engem hagyjanak, nem megy ez. Az elfogadásotok, az, hogy aztán senki sem nyomasztott ezzel, hanem szabadon megélhettem es kifejezhettem az ezzel kapcsolatos fájdalmam, azt hiszem, itt dőlt el, hogy Rozival ez már egy sikeresebb történet lesz. Elgyászolhattam szabadon, érzelmi biztonságban.

Patri, Éva és Móni is, olyan szépen megtartottatok gyengeségemben. Hála van bennem, amíg élek.

Megszületett Rozi... Móni kijött, s átbeszéltük a szoptatást. Mindent kérdezhettem, újra. A teljesen alapokat is. Móni készséggel, türelemmel válaszolt mindenre. Nem vizsgáztatott, hogy ezeket "illene" tudnom. Ez oldotta a félelmeim. Megtanított fekve szoptatni, amik megmentették az idegrendszerem az éjszakai szoptatásokkal. Patrival végig kapcsolatban, ő is erősített…

…Hálás vagyok, hogy megélhettem a szoptatás csodálatos oldalát: hogy a babának és nekem is megnyugvás és táplálás is. Anyukám megkönnyezte, hogy sikerült. Számára is gyógyító látni, azt megélni, hogy a világ egyik legelemibb, legősibb női erő működik nálunk is. Pedig az volt a mondás, hogy nekünk nem.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a támogatásotok mellett begyógyult nálunk egy generációról generációra öröklődő mélységes fájdalom, lelki seb. S így már egy új történetet adhatok tovább a lányaimnak: mi is képesek vagyunk rá. Nekünk is lehetséges, hogy szoptassuk a babánkat. A"nem" helyett "igen".

A nagyobbik, 3 és fél éves kislányom is mélyen megérinti a szoptatás látványa. Megkérdezte, ő is fog-e majd szoptatni? Játékbabáit is megszoptatta már :) Azt is mondta, hogy "anya! Ha nagy leszek, anyuka leszek!"

Ez olyan csoda, aminek elmondhatatlanul örülök, s hatalmas dolognak tartom, hogy sikerült átírni egy ilyen nehéz és szomorú őstörténetet. Levelem befejezem.

Azt kívánom, hogy sok családnak tudjatok még ilyen magas szakmaisággal és emberséggel támogatást nyújtani. Csodálatosan nagy érték a tudásotok és a munkátok!

Minden szépet és jót kívánok Nektek!

Mindig szeretettel fogok gondolni a közösségetekre.

Szeretettel:

Orsi

(és az egész családom. Még Anyukám is.)