Rozi és Dóri születés- és szüléstörténete

Az imént kaptuk ezt a csodálatos szüléstörténetet: köszönjük! Most változtatás nélkül mutatjuk meg Nektek:

Kedves BPK Csapata!

Régóta készülök megírni ezt a levelet, de az idő rohan! Nem gondoltam, hogy tud jobban, de most már 4 tagú családként még észrevehetetlenebbül elrohant ez a lassan 2 hónap.

A további sorokban igyekszem átadni, mennyire nagyon hálásak vagyunk Nektek, hogy vagytok, de ezt most így az elején is megteszem: Nagyon köszönjük, hogy ekkora szeretettel és békével kísértétek a kislányunk megszületését! Az ember életében vannak meghatározó történések, pillanatok, Nálatok egy ilyen, életre szóló, varázslatos szülésélménnyel gazdagodtunk, ami egy olyan energiacsomag is egyben, amiből életünk végéig tudunk majd töltődni, ebben biztos vagyok. Nőként pedig azt gondolom, hogy a háborítatlan szülésélmény - kinek kinek mit jelent ez, olyan módon - minden nőnek meg kellene tapasztalnia.

Veletek 2022 őszén kerültünk kapcsolatban, akkor ismertünk meg Titeket személyesen is, amikor egyik kedves barátnőm ajánlására részt vettünk Anna Spinning Babies tanfolyamán. Akkor még a kisfiúnkat vártuk, teljes mértékben kórházi szülésre készültünk, de ez a szülésfelkészítő meghatározó élmény volt mindkettőnknek. Olyan szemléletmóddal találkozunk, amivel addig még sosem a szó legpozitívabb értelmében. Innentől a környezetünkben mindenkinek ajánlottuk és ajánljuk is ezt a felkészítőt. Nagyon sokat segített a kórházi szülésnél is, Anna szavai csengtek a fülemben a szülőszobán, és egy abszolút pozitív szülésélményt tapasztaltunk meg. Azonban azt éreztük, hogy ez sok-sok apró szerencse faktoron is múlt. Bennünk pedig egyre inkább megfogalmazódott, hogy ha Somának testvére születik, szeretnénk, ha egy biztonságos, háborítatlan környezetben jöhetne a világra, ami számunkra a BPK-t jelentette.

2025 őszén ez az álmunk meg is valósulhatott, méghozzá a Víz szobában. Valamiért, amikor a nyílt napon megnéztük mindhárom szobát, én csak arra a nagy kádra tudtam gondolni, ami a víz szobához tartozik, hiába az volt egyébként a legkisebb szoba. Az utolsó hetek nagyon nehezen teltek, és valamiért azt éreztem, hogy Rozi is útnak fog indulni a 38. héten, ahogy anno azt a testvére tette. Ez így is történt: egy gyanútlan vasárnapi napon a semmiből magzatvíz szivárgást tapasztaltam. Teljesen gyanútlan azért nem volt, mert ez a nap volt a vérhold napja. 

Rögtön hívtam Ágit, a mentorbábánkat, majd Tikével kezdtem el tartani a kapcsolatot, mint a napokban ügyeletes bábával. Összehúzódásaim még ekkor nem voltak, és fontos volt, hogy megbizonyosodjuk, hogy tényleg magzatvízzel találkoztam-e, de a fehér bugyi teszt is egyértelműen azt mutatta, hogy bizony itt burokrepedés történt. Különösen izgalmas néhány óra következett, mert a kisfiam a burokrepedést követően 4 óra múlva megszületett, ebből kiindulva vártam egy gyors előrehaladást, én viszont egyedül voltam itthon a fiammal, férjem pedig több száz kilométerrel távolabb. Természetesen azonnal hazaindult, én pedig Tikével tartottam a kapcsolatot, ami nagyon megnyugtató volt. Kezdtek rendszeresnek mondható összehúzódásaim lenni, így megbeszéltük a bábákkal, hogy 8kor bent találkozunk a BPK-ban. Ott várt minket ezen a romantikus holdfogyatkozásos estén Tike, Móni és Mirtill, csak az összehúzódások hiányoztak, mire odaértünk. Csináltak egy tesztet, kérésemre megvizsgáltak, és egyértelművé vált, hogy nem magzatvízzel találkoztam, a méhszájam tulajdonképpen zárt, és valószínűleg téves riasztás volt, mehetünk haza. Én ezen a ponton teljesen kiborultam, ugyanis egy több mint 30 órás látens szakaszú első szülés után azzal szembesültem, hogy ismét belekerülök abba a bizonytalan helyzetbe, mint akkor, ami idegőrlő volt.

Természetesen kaptunk pár órát, hogy megnézzük, elindul-e mégis a folyamat, vettem egy forró zuhanyt, kaptam sok bíztató szót és ölelést, majd végül 2 órával később hazaindultunk.

A következő 14 óra erősödő, rendszereződő összehúzódásokkal, majd lecsendesedéssel telt, kb. 3x hívtam Tikét, hogy szerintem indulni fogunk, aztán mégsem. Kezdtem mentálisan elfáradni, hiányzott a kisfiam, aki a nagyszüleinél volt már előző este óta, így délután úgy döntöttük, átmegyünk érte. Éppen a délutáni alvása volt aktuális, amihez, mint mindig segítségül hívtuk a varázscicit. Az altatás alatt más érzetű és rendszeresebb összehúzódásokat kezdtem tapasztalni, így 16:45-re megbeszéltük a bábákkal az újabb találkozót. 17-20 óra között 7-5-3 majd 10 perces összehúzódásaim voltak. Amikor azt éreztem, hogy kezd rendszer lenni, újra ritkultak.

A férjemmel ketten, nyugalomban voltunk a szobában, a bábák óránként jöttek megnézni minket, de bármikor a rendelkezésünkre álltak. Ebben a pár órában 2 meghatározó pillanat volt, ami azt hiszem, sokat segített az előre mozdulásban. Az egyik, amikor Móni azt mondta, hogy van az a pont, amikor fel kell ismerni azt, hogy nem a legkényelmesebb pozíciót kell keressem, hanem ami előre visz. Itt kezdtem el bátrabban variálni a pozíciókat és ráéreztem, hol nyílok leginkább. A másik pedig Mirtill masszázsa, kb. 1 órával a kitolási szak előtt megmasszírozta a derekamat, ami csodálatosan jól esett, és szintén éreztem egy nagy változást az összehúzódásokban.

20:45-kor már igazán átlélegzős összehúzódásaim voltak, de mivel nem rendszereződtek, a medence egyelőre nem jöhetett szóba, habár nagyon szerettem volna vízben szülni. De ezen a ponton elaludtam, szinte pontosan 15 percre, ezalatt teljesen nyugalomban voltam. 21:00-kor egy nagyon erőteljes összehúzódás ébresztett, majd, amikor már majdnem lecsengett, követte egy tolófájás. Kértem a férjemet, hogy szóljon a bábáknak, ekkor már egymásba érő összehúzódásim voltak, erőteljes hangadás kíséretében. Tike hamar megállapította, hogy méhszáj az már nincs, úgyhogy azonnal tölteni kezdték a medencét. Viszont egy ponton világossá vált, hogy nem lesz idő feltölteni, így mondták a bábák, hogy ha vízben szeretnék szülni, akkor menjünk át a kádba. És igen, az a kád… mintha tudtam volna a nyílt napon, hogy dolgunk lesz egymással.

Két összehúzódás között átkísértek a kádba, a hátamra feküdtem. A víz teljesen ellazított a szünetekben, szinte lebegtem. Egy pillanat örökre megragadt bennem: kinyitottam félig a szemem két összehúzódás között, a bábák gyertyát gyújtottak, félhomály volt, melegség. Körülöttem ült Tike, Mirtill, Móni, aki a homlokomat borogatta vizes ruhával, mögöttem pedig a férjem, ő tartott. És akkor ott ez jutott eszembe: pont erre vágytam és így képzeltem. Most is könnyes lesz a szemem, ahogy felidézem. Az a nyugalom, ami ott jelen volt, most is érzem. Nem volt elvárás, nem volt feladat, nem volt sürgetés, csak jelenlét, megtartás és támogatás. 21:43-kor pedig megszületett Rozi. Vízből vízbe, mint egy sellő, és rögtön nyúltam is érte, hogy a hasamra kerüljön.

Teljes eufória, minden fájdalom megszűnt, mindez teljes csendben, ugyanis nem nagy sírással érkezett meg, őt is átjárta még percekig az a béke és nyugalom, ami ott volt. A lepény már a szobában született meg, olyan jó hangulat volt, mintha egy baráti összejövetel lenne. Közben pedig mindenről bátran mertünk kérdezni, annyira természetes volt minden. Ebben a pár órában olyan közel kerültek a bábák hozzánk, annyira biztonságban éreztem magunkat.

Örökké a szívünkbe zártuk Tikét, Mónit és Mirtillt, hálásak vagyunk Nektek! De mindenki másnak is, akivel csak egy pillanatra is találkoztunk, vagy akivel éppen nem, de részese ennek az ékszerdoboznak. Csoda, ami itt történt, csodát tesztek a családokkal, azzal, hogy vagytok! Nagyon köszönjük! 

Szeretném, ha tudna Rólatok minél több család így, ha számotokra is hasznos, osszátok meg részleteit vagy teljes egészét az élménybeszámolónknak, hátha ezzel tudunk visszaadni mi is. :)

Azóta is jól vagyunk, Rozi rohamtempóban fejlődik, Soma odáig van a húgáért, gördülékenyen megy a szoptatás és a testvérféltékenységet is egyre nagyobb türelemmel és empátiával kezeljük!  

Szeretettel gondol Rátok az Őri család,

Dóri, Miki, Soma és Rozi