top of page

Sáfrán Csenge

Bába

Mindig világos volt számomra, hogy a szülésnek nem kell feltétlenül kórházban történnie, hiszen a szülés természetes. Általános iskolás koromban hallottam először az otthonszülésről és számomra is teljesen magától értetődő volt, mivel sok osztálytársam így jött a világra. Gimnáziumban kezdtem el igazán elköteleződni a szülésznői hivatás iránt, és azóta úgy érzem, hogy ez a hivatás a legszebb, örülök, hogy megtaláltam. Bár az egyetem alatt még gondolkodtam, hogy merre tovább, végül az otthonszülés gyorsan rám talált, és 2023 szeptemberében elindultam ezen az úton. A BPK csapatában 2024 januárjában kezdtem el dolgozni mint vérvételi és labor asszisztens, majd májustól lehetőségem nyílt bábaként is segíteni a családokat. Az évek során számos képzésen vettem részt: tanultam a várandósság alatt felmerülő panaszok enyhítéséről, a szülés alatti támogatásról és a babák és anyák posztpartum támogatásáról is. A tudásom kamatoztatásának minden pillanata öröm számomra. Tudom, hogy a nők tudnak szülni, és mindent megteszek, hogy támogassam a családokat saját egyedi útjukon.

Safran Csenge

Időpont foglalása


Megújult a várandósgondozásunk, 2025 februárjával kezdődően két bábánk vár szeretettel a bábai várandósgondozások és CTG-k (NST-k) alkalmain. Így több lehetőségetek nyílik arra, hogy megismerjétek bábáinkat — és nekünk is több alkalmunk nyílik arra, hogy találkozhassunk veletek!


Időpontot foglalni a megszokottak szerint online vagy telefonon (+36 1 7654 625) tudtok, a foglaláshoz a következő időszak aktuális páros beosztását itt tudjátok böngészni.


Várunk szeretettel!





Jogi dokumentumok, adatkezelés  |  © JUNO Perinatális Központ Kft.  |  Árváltozás jogát fenntartjuk
A weboldalon megfogalmazottak nem szakorvosi / egészségügyi tanácsok, és nem helyettesítik a szakorvosi konzultációt
bottom of page