top of page

Szakmai csapatunk

Dr. Gutmann Orsolya
Ördögh Csilla
Veisenberger Eleonóra
Tutsek Anna
Szelényi Nóra
Buti Veronika
Király Katalin
Dr. Vizer Anna
Nagy Tímea
Béres Edina
Göncz Anna

Hamarosan...

Szabados Judit
Schanda Mónika
Schegerin Rita
Bogár Boglárka
Csomós Patrícia
Csurkó Angéla
Vass Gabriella
Vass.jpg

Vass Gabriella

bába-szülésznő, perinatális tanácsadó 

szolgáltalások / szakterületek:

IDŐPONTFOGLALÁS

A nevem Vass Gabriella (Lukácsi Gabriella néven születtem). 1988-ban, első lányunk születésekor éreztem, hogy a szüléssel-születéssel kell-kellene foglalkoznom. Innen még hosszú, vargabetűkkel teli út vezetett addig, míg bábaként lehettem jelen asszonyok mellett anyává válásuk útján. Hiszek benne, hogy szükségem volt ezekre, minden ami velem történt gazdagította az életemet, s segített benne, hogy megismerjem önmagam. Meghatározó volt számomra mindegyik gyermekem szülése-születése is, melyek más-más módon erősítették meg bennem az elhatározást, hogy bába legyek. Az 5. lányom születése után döntöttem úgy, hogy jelentkezem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Szombathelyi kihelyezett képzésére, ahol 2008-ban végeztem szülésznő szakon. Gyakorlatomat az akkor már természetes szüléséről ismert Szent Imre Kórházban töltöttem, ahol nagy örömmel töltött el, hogy kiváló szülésznőktől és szülész orvosoktól tanulhattam nem csak a tárgyi tudást, de azt az emberi hozzáállást, azt az alázatot is, amit nélkülözhetetlennek tartok. Gyakorlatom után itt dolgozhattam önkéntes segítőként, majd beosztott szülésznőként is. 2006 márciusa óta tagja, majd 2008 óta Elnökségi tagja voltam az Országos Bábaszövetségnek. Itt, és munkám során ismerkedtem meg olyan bábákkal, akik otthonszüléseknél segítették a várandósokat. Csodálattal, tisztelettel figyeltem munkájukat, és azt az erőfeszítést, amit tettek azért, hogy az otthonszülés legálissá válhasson Magyarországon. Egyre erősödött bennem a vágy, hogy én is így dolgozhassak, ilyen szabadon kísérhessek szüléseket. 2014 óta vállalkozóként, független bába-szülésznőként dolgozom intézeten kívüli szüléseknél amivel egy teljesen más világ nyílt meg előttem.

szakembereink

SZAKMAI
CSAPATUNK

Dr. Gutmann Orsolya

szülész-nőgyógyász szakorvos, perinatális szaktanácsadó 

Szülészorvosként a háborítatlan szülést pártolja, mint a lehető legjobb utat akkor, amikor erre lehetőség van. Az ehhez szükséges külső-belső feltételeket igyekszik ismertetni és megteremteni. A szülés-születés hosszú-távú hatásmechanizmusainak figyelembevételével, holisztikus szemlélettel dolgozik. A szülés természetes megközelítésének híve, az alternatív fájdalomcsillapító módszerek támogatója. Rendelésén várandósság megállapításon és várandóssággondozáson túl rendelői keretek között megoldható nőgyógyászati kérdésekben fordulhatsz hozzá - konzultáció, fogamzásszabályozás, szűrővizsgálat, másodvélemény, spirál felhelyezés, és természetesen panaszok esetén.

Dr Gutmann Orsolya
bottom of page